Az évkezdetben mindig sok a remény, és a lehetőség. Esély arra, hogy felülmúljuk az előző évet. Vállalkozóként, vezetőként az új esztendő lehetőséget jelent arra, hogy hatékonyabbak legyünk, eredményesebben vezessünk.

Tervezhetőség, elköteleződés, lehetőségek feltérképezése, motiváció, bizalom. Ez például annak a hozadéka, ha a kollégákkal közös tervezéssel, a feladatok, elvárások, vágyak lehetőségek átbeszélésével indítjuk az évet.

 

BUÉK!

Elkezdődött – ez az év is. 

Megfigyeltem magamon, hogy valaminek a végén – vége felé már sokkal jobban szeretek az utána következő, új dologra koncentrálni. Egy kivétel van ez alól, az pedig az évvége/évkezdet. A karácsonyi ünnepet, a családi együttléteket, az év végi vidám nyüzsgést szeretem nagyon. Szerencsés esetben addigra sikerül lezárni az évet időben, és nem vonja el a figyelmünket a családtól, pihenéstől egy-egy félbemaradt feladat, lezáratlan ügy.

Így év elején a munkahelyre is kipihentebben, nagy lenülettel, sokszor a kollégák társaságára vágyva érkezünk. Talán ezért is van az évkezdetnek semmire sem hasonlító lendülete, amit érdemes kihasználni a dinamikus indításhoz.

Az első napokban, hetekben vállalkozóként, vezetőként két nagyon fontos feladatunk van. 

  1. Évértékelés – tények, érzések, kérdések – az előző év átgondolása, eredmények, nehéz helyzetek, tapasztalatok, tanulságok, összegzése.
  2. Évindítás – tervek, célok, álmok – jogszabályi és egyéb, a működést érintő változások átnézése, éves célok kitűzése, feladatok tervezése.

Az első napok, hetek, az ünnepi pillanatok után tehát jó alkalmat adnak arra, hogy lendülettel, a kollégákra/munkatársakra alapozva indítsuk be az évet.

Miért is fontos ez?

Mert tudjuk, hogy mindenkit az érdekel, mit tartogat számára az év, mire számíthat a munkahelyén. Várják, hogy a vezető elmondja éves elképzeléseit, terveit, várakozásait, vágyait. Ezért a közös évindításon túl ne hagyjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy külön-külön beszéljünk mindenkivel.

Három dolog, inkább hiedelem van, ami el tud téríteni minket attól, hogy az évindításba elegendő energiát fektessünk.

  1. Mi az értelme annak, hogy megtervezem az évet, ha úgyis történik valami, ami mindent szétvág. A munka üteme elsősorban a külső körülményektől függ. „Úgyis az lesz, ami jön.”
  2. Miért tervezgessek a kollégákkal közösen, ha úgyis a piac rángat minket, azt tesszük majd idén is, amire szükség van, ami beesik. A munkáját meg mindenki végezze úgy, hogy jó legyen.
  3. Milyen okból mondjam el előre a kollégáknak mi várható? Így, ha nem azt hallják, amit szeretnének, még ott is hagyhatnak.

Az elmúlt időszakban láttunk már olyat, hogy egy pillanat alatt minden gyökeresen megváltozott, teljesen át kellett mindent tervezni. A munkamódszert, a célokat, a kapcsolattartást, az üzleti terveket. De ha nincs terv, nincs mihez visszatérni, vagyis, ha nincs irány, nem tudunk mit megtartani. Ez elég szimpla, profán, de így van. Ennyi év alatt vezetőként, és coachként is rájöttem már, hogy a munkatársakat – az igazán jó, elkötelezett és önálló kollégákat – legjobban az motiválja, ha tudják, hogy számítunk rájuk, ha időről időre elmondjuk mi a helyük, szerepük a vállalkozásunkban, a szervezeten belül. Ha érzik azt, hogy részesei a sikereknek, és a folyamatok alakításában is van helyük, szerepük. Ami szintén nagyon fontos, hogy a munkatársak jó teljesítményének egyik alapja a pontosan meghatározott és ismert elvárás. Ezért sem szabad kihagyni, hogy az éves terveket, elvárásokat a kollégákkal is átbeszéljük.

Tehát ez a három állítás feloldható, és látjuk, hogy érdemes ezekkel a hiedelmekkel megküzdeni. Így már elfogadható az, hogy hasonlóan az évvégi értékeléshez, teljesítményértékeléshez, az évindítást sem érdemes kihagyni. MIÉRT?

  • Mert ez ösztönöz minket az előző év részletes értékelésére, így mi is átláthatjuk, megtervezhetjük az évet, mielőtt elmondjuk a többieknek.
  • Felmérhetjük, kire miben számíthatunk, mit várhatunk tőlük.
  • Mert megtudhatjuk, hogy az ő évükben mi várható, mire számítanak, mi az, ami esetleg befolyásolja a munkahelyi teljesítményüket, szabadságukat. stb.
  • Mert elmondhatjuk nekik, hogy a munka szempontjából mi a kiemelten fontos, és mi lehet az, a mi a személyes céljait befolyásokhatja. 
  • Mert így növelhetjük a kollégák személyes elköteleződését.
  • Mert a coaching szemléletű vállalkozásvezetés egyik fontos elemeként a kollégák bevonása a tervezésbe, javaslataik, érveik komolyan vétele az eredményes működés sarokköve.

 

Pilinszky János újévhez kapcsolódó gondolatával kívánok eredményes esztendőt! „Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya.”

Ebben az újrakezdésben a Limeonaid Coaching idén is a Te partnered. Én ugyanis azt gondolom, hogy a coaching szemléletű vezetés a kis és mikrovállalkozások esetén – már 2-3 munkavállalónál is – jó módszer az eredményes működéshez. Jó kezdet lehet az éves tervezés, a vállalkozáshoz kapcsolódó, illetve személyes éves célok meghatározása, az ütemezés, a munkavállalókkal való viszony átgondolása egy coaching folyamatban.